Bréking nyúz… költözik az auti help

A napokban arra döntésre kellett jutnom, hogy az auti helpet külön kell költöztessem. Egész egyszerűen nem lehet ezt egy kategórián belül tartani. Annyi de annyi minden jött össze ezzel kapcsolatban amit le kell írni, meg kell mutatni, hogy különálló oldalt érdemel. Az oldal fapadosan bár de ma elindult a hozzá tartozó facebook oldallal együtt. 

Nagyon sok munka van még velük mind a külsőt, mind a tartalmat tekintve de remélem az idő előrehaladtával ha lassan is de épül, szépül és sok hasznos tartalommal tud majd segíteni azoknak akiknek szüksége van rá. Bízom benne, hogy idővel ki tud alakulni egy igazán jó közösség akik együtt tanulnak vizuális segédeszközöket készíteni, egymást segítve, egymásnak ötleteket adva, hogy gyermekeinkkel elérjük a célunk ami nem más mint a csillagos ég. Szárnyalni fogunk. Ez a terv. 

Jelenleg is dolgozom a tartalom bővítésén de kapkodni nem lehet mert a cél a minőségi tartalom, nem a gyors gyarapodás.

Köszönöm nektek, hogy itt a Mákvilágon olvastátok, megosztottátok, lájkoltátok az ezen témában íródott bejegyzéseim. Ezt mostantól az Autizmusdiy nevű új blogomon tehetitek meg amit ide kattintva tudtok elérni. Ígérhetem, hogy nemsokára egy sokkal szebb, hasznosabb oldal fogad majd benneteket a link alatt de addig is hosszú út vezet. Köszönöm a rengeteg támogatást, biztatást amit eddig is kaptam az oldallal kapcsolatban, nagy szükség volt rá, hogy legyen elég kitartás a nulláról felépíteni egy új sokak számára hasznos oldalt.

Kérlek ne felejtsd el megosztani ezt a bejegyzést sem. Köszönöm a figyelmed. További szép napot.

Artists'Showcase

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!