Letölthető heti tervező

A helyzet az, hogy még nem találták ki azt a naptárat, határidőnaplót akármit amivel én azt a káoszt amiben élek normális, átlátható keretek közé tudnám szorítani.

Mondom mit csináltam. Volt egy nagy, vastag önvédelmi fegyvernek is beillő határidőnaplóm. Na, ilyet többé nem veszek. Ugye ismeritek? Elöl éves naptárak aztán oldalanként egy nap. A fél könyvet kellett átlapoznom, hogy lássam mire is számítok két hét múlva mondjuk. Aztán jól bekönyvjelzőztem gondolván, hogy ezzel megoldom a problémát. Háh… láttál már sündisznót? Na pont olyan volt a határidőnaplóm a leejtését követő széthullás utáni anyázásról meg már szót sem ejtek. 

Ez mellé volt egy mágneses naptár a hűtőn heti nézettel. Ez sokkal hasznosabb volt bár önmagában nem az igazi de a kettő együtt nagyon jól szuperált addig amíg el nem mentem itthonról úgy, hogy a hűtőt a rajta lévő naptárral elfelejtettem elvinni. Valójában a hűtő az agyam. Amúgy nekem is szárazvirág van az agyam helyén. 

Voltak még cetlijeim. Sok cetlim. A táskámban, pénztárcámban, a hűtőn… hát meg úgy mindenhol. Na meg egy nagyon csini jegyzetfüzet az egyéb hülyeségeimnek, agymenéseimnek.

organizer-791939_1280

Így most, hogy ebből jól elegem lett gondoltam egy nagyot és úgy döntöttem, hogy megcsinálom a saját szervezőmet. Úgy, mindenre kiterjedően. Minden egy helyen. 

Heti és éves tervezővel, a srácok dolgaival, az autizmusos feladatlap terveimmel, a blog dolgaival, háztartási dolgokkal és a többi és a többi. Minden egy helyen átláthatóan.

Ehhez nem is kell más mint egy A/5-ös gyűrüsmappa, nyomtató, papír, lyukasztó és türelem a szerkesztéshez. 

Nos az én szervezőm már alakul ha igen lassan is. Jelenleg leginkább egy középiskolás tanuló salátája. Ez kb. így is fog maradni, mert szeretem ám én a katyvaszt amíg én uralom. 

Pontosan ezért olyan lapokat szerkesztek amik praktikusak, egyszerűek de azért a szemnek is kedvesek. Na meg én amúgy is telefirkálom, ragasztom, dekorálom a dolgaim. Lesz itt csicsa anélkül is, hogy azt nagy mennyiségben beleszerkeszteném. 

 

Ugye milyen kis ügyes dolgok ezek? 

Gondoltam ha már szerkesztgetek ne csak én vegyem hasznát. Itt is megosztom, letölthetővé teszem az általam készített lapokat. 

Nincs más dolgod vele, mint kinyomtatni, majd a lapot félbehajtva elfelezni és az oldalán kilyukasztani, hogy lefűzhesd és már írhatod is rá az ügyes bajos dolgaidat.

Tipp: Nyomtasd kétoldalasan. Így egy folyamatosan lapozható fehér oldalak nélküli terveződ lesz.

Minden oldalt A/4 méretben szerkesztek odafigyelve arra, hogy felezhető legyen. Ha hibát találsz az biztos, hogy az én gépezetemben van. 🙂

Szépen készül a többi lap is egy csomó leginkább a kukának, mert nyomtatva annyira “nembegyere”. Ez a tanulópénz. 🙂

Köszönöm a figyelmed. Remélem hasznos lesz számodra a mai bejegyzés és te is büszke tulajdonosa leszel egy egyedi tervezőnek a segítségemmel. 

Az első letölthető lap egy faék jellegű heti tervező. Kevés mintával, kevés színnel. remélem örömed leled majd benne. Használd egészséggel. 

A tervezőt letöltheted ide kattintva.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!